Ugrás a fő tartalomhoz

Népjóléti Szolgálat Celldömölk

Idősek klubja I.

A klub dolgozóinak hitvallása: „Az időskor ne az élet vége, hanem annak koronája legyen.”

Ha Ön nyugdíjas bátran forduljon hozzánk, új közösségre találhat és együtt színessé tesszük a mindennapokat!

Nappali ellátást nyújtó intézményként elsősorban a saját otthonukban élők számára biztosítunk lehetőséget napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A szolgáltatást igénybe vehetik a Celldömölk város és járás területén életvitelszerűen élő, lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező időskorú személyek (a társulási megállapodás szerint), akik saját otthonukban élnek, önmagukat részben önállóan képesek ellátni. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, lehetővé téve ezzel a szociális izoláció elkerülését. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

ELÉRHETŐSÉG:

I. sz. Idősek Klubja (9500 Celldömölk, Szalóky S u 3.)

férőhelyek száma: 90 fő

nyitva tartás: hétfő-vasárnap 8.00-16.00 óra

email: nsz.klub1@celldomolk.hu

telefonszám: 06 95/525-912

A szolgáltatás igénybevételének módja, feltételei:

Az ellátás igénybevételének módját a Szt.93§-94/C.§ és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999.(XI.24.) SZCSM rendelet szabályozza.

A szolgáltatás igénybevétele önkéntesen, leendő klubtagunk, illetve törvényes képviselője kérelmére történik.

  • A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére.
  • Az idősek klubjába felvehető az a 18-ik életévét betöltött személy is, aki egészségi állapotára figyelemmel a fentiek szerinti támogatásra szorul és más nappali intézményben ellátásra nincs lehetősége.
  • Az ellátás határozott vagy határozatlan időre biztosítható. Ha az ellátást férőhely hiányában azonnal nem tudjuk biztosítani, az intézmény vezető - a kérelmező egyidejű értesítése mellett  az ellátandó jogosultat a várakozók listájára felveszi. Az a személy, akinek ellátását és gondozását tartási, vagy tartási kötelezettséget is tartalmazó öröklési szerződésben vállalták, helyzetének rendeződéséig vehető fel a klubba.

Nem veheti igénybe az ellátást az a személy, aki:

  • mozgásában oly mértékben korlátozott, hogy önállóan vagy segítséggel sem képes a klubba bejárni
  • fertőző beteg, vagy kórokozó hordozó
  • veszélyeztető állapotú elmebeteg
  • közösségi életvitelre a közösségi normák betartására nem képes, vagy képessé nem tehető

A klubok tagjai a klub helyiségeit, berendezési tárgyait, és felszerelési tárgyait térítésmentesen használhatják.

Szociális étkeztetés keretein belül a klubtagok számára az intézmény lehetőséget nyújt étkezésre is.

Az Idősek klubja - ellátási területe:

Celldömölk, Boba, Borgáta, Csönge, Egyházashetye, Kemeneskápolna, Kemenessömjén, Köcsk, Mersevát, Mesteri, Nagysimonyi, Ostffyasszonyfa, Tokorcs

Kiemelt célunk:

Az idősek személyközpontú, humánus, magas szintű  pszichés és fizikai ellátása, gondozása és a kompetenciánknak megfelelő egészségügyi ellátásban való részesítése.

Az idősek klubjaiban a gondozás célja az érintett személy:

  • életkörülményeinek javítása,
  • egészségi állapot figyelemmel kísérése,
  • harmonikus életvitel megteremtése,
  • tétlenséggel járó káros hatások megszüntetése,
  • érdekképviselet.

Ezekből következően a gondozás / ellátás elemei:

1./ Fizikai ellátás:

  • otthonos környezet megteremtése, tárgyi feltételek biztosításával,
  • étkezés biztosítása (szociális étkeztetés keretein belül – a klubtagok igény esetén diétás étkezésben is részesülhetnek, pl.: cukros, epés, pépes, stb.)
  • higiéniai szükségletek kielégítése /fürdetés, hajmosás, stb.../
  • egyéb szükségletek /pl. mosás, vasalás, varrás, stb.../
  • időseknél a lakáson történő átmeneti gondozást a szükségletek szerint, vagy betegség idején, a házi segítségnyújtásban megfogalmazottak szerinti módon biztosítjuk.

2./ Pszichés gondozás:

  • harmonikus életvitel megteremtése klubon belül, és kívül is
  • kapcsolatok kiépítése a klubban, és a környező világgal, családdal, szomszédsággal. A klubvezető minden esetben számít a klubtagok ötleteire, aktív részvételére.
  • mentális segítségnyújtás,
  • napirend kialakítása, készségek kiépítése, szinten tartása,
  • rendszeres foglalkoztatás
  • az időtöltés megszervezése, szórakoztató programok nyújtása.

Ennek keretében szervezünk kártya- és sakk partikat, műveltségi vetélkedőket, sor kerül keresztrejtvények készítésére és megfejtésére. Manuális tevékenységek sorában kínálunk lehetőséget üvegfestésre, origamira, illetve egyéb újszerű technikák elsajátítására. A finommotorikai készségek szinten tartására jelentős figyelmet fordítunk, ösztönözzük az időseket a hímzés és horgolás hagyományának megőrzésére. Rendszeresen szervezünk színházlátogatást, kiállítások megtekintését, kirándulásokat, valamint sort kerítünk jeles ünnepek megtartására, játékos vetélkedőkre. Intézményeinkben adottak a feltételek a közösségi együttlétre, pihenésre, a napi sajtó olvasására, és egyéb tömegkommunikációs eszközök használatára.

A klubjaink jó kapcsolatot ápolnak a helyi katolikus, evangélikus és református egyházakkal, amit az is mutat, hogy havonta egy alkalommal a klubban szentmisét tartunk. Ezen kívül mindegyik közösség lelki vezetője szívesen tart előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket különféle egyházi és világi témákban.

3./ Egészségügyi ellátás:

A gondozó személyzet szakmai kompetenciájától függően tudjuk biztosítani az egészségügyi ellátást. Odafigyelünk ellátottainkra, így az előzetese állapotfelmérésnek köszönhetően észleljük az egészségi állapotukban bekövetkező változásokat, szükség szerint orvost hívunk nekik. Az egészséges életmód érdekében hetente kiscsoportos, az egész testet átmozgató pilates tornafoglalkozásra is van lehetőség klubunkban, amely maximális kapacitással működik. Ezeken az alkalmakon rendszeresen 15-20 fő vesz részt. A klubtagok térítés ellenében, orvosi beutalóval igénybe vehetik a fizioterápiás kezeléseket is /a rendelő a klub épületében van kialakítva/. Ezzel is hozzájárulunk, hogy a klubtagok aktívan, karbantartott egészségi állapotban tölthessék a nyugdíjas éveiket. Szükség esetén segítséget nyújtunk a házi- és szakorvosi ellátás igénybevételéhez is.

4. / Érdekképviselet:

Igény esetén a dolgozók készségesen segítenek a személyes, illetve hivatalos ügyek intézésében, mint például segélyek igénylése, levelezés, információkhoz való hozzájutás. Egyéni foglalkozások keretében lehetőség nyílik esetkezelésre, mentális tanácsadásra is.  Az ellátás során az időseknek lehetősége van panaszjoguk gyakorlására, melynek módjáról az intézmény faliújságán tájékozódhatnak. Rendszeresen részt veszünk az érdek-képviseleti fórumokon, ahol a tagok kéréseit, észrevételeit közvetítjük.

5./ A klubok kapcsolatot tartanak az intézmény többi részegységével:

  • közös programok keretében megvalósuló szervezési munkálatok kapcsán, valamint
  • a klubok szakmai kompetenciájukba nem tartozó, de az intézmény egyéb csoportjaiban működő szakemberek segítségének, igénybevételével, iránymutatásának elfogadásával.

Belső kapcsolataink:

  • Házi segítségnyújtás
  • Idősek otthona
  • Támogató szolgálat
  • Szociális étkeztetés

A nappali ellátás magas színvonalú szolgáltatásának érdekében a más intézményekkel, civil szervezetekkel és természetes személyekkel való kapcsolattartást elengedhetetlennek tartjuk.

Külső kapcsolataink:

  • Óvodák
  • Iskolák
  • Egyházak
  • Vas Megyei Nyugdíjas Szövetség
  • Mozgássérültek Egyesülete
  • Rehabilitációs intézmények
  • Kórházak
  • Környékbeli nyugdíjas klubok

A klubok belső életét a házirend szabályozza, mely tartalmazza a nyitvatartási időt, étkezési rendet együttélési, magatartási szabályokat, az érdekképviselet működését, a térítési díj fizetési kötelezettségeket. /melléklet/ A faliújságon az intézmény költségvetésével, a szolgáltatásokért fizetendő térítési díjakkal kapcsolatos információk megtekinthetők.

Szolgáltatásunk igyekszik lépést tartani azokkal a szakmai irányelvekkel, amelyek segítségével munkánk hatékonyabb lehet.

Fizioterápiás rendelő:

A  Népjóléti Szolgálatnál a fizioterápiás kezeléseket, háziorvosi  illetve szakorvosi  beutalóval lehet térítés ellenében igénybe venni.

Klubtagoknak:                800 Ft / 10 alkalom

Külső személyeknek:   3000 Ft / 10 alkalom

Rendelési idő:

Minden munkanap 7-11 óráig , előzetes időpont egyeztetés alapján.

06 95/525-912

Kezelések:

Ultrahang

Interferencia

Vákuum

Diadinamik

BEMER

Iontopforézisek

Szelektív ingeráram

A kezeléseket végzi , Kuruczné Falusi Tünde  fizioterápiás  szakasszisztens

Megosztás
Megosztás facebook-n
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztéseEFOP-3.2.9-16-2016-00059